Köszöntő

Kedves Kolléganők és Kollégák!

A Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XVI. Nemzeti Kongresszusa rendezési jogát egy évtized elteltével ismét Pécs nyerte el. A 2019-őszi szegedi találkozó végén még senki sem sejtette, hogy a mindennapi és tudományos élet, a világ megszokott körforgása ekkora negatív fordulatot vesz a COVID-19 világjárvánnyal. Ennek tükrében a Nagygyűlés szervezése szokatlan kihívást jelentett, így türelemmel, méltósággal, de annál nagyobb elszántsággal vágtunk bele a munkába.

Pécs, Európa 2010-es kulturális fővárosa bámulatos fejlődésen ment keresztül az elmúlt decenniumban, ahogy a város Tudományegyeteme is, mely 2017-ben ünnepelte alapításának 650. évfordulóját. A találkozó helyszínéül szolgáló Kodály Konferencia- és Koncertközpont szintén 10-éves születésnapját ünnepli 2021-ben.
Jövendő kongresszusunkra meghirdetett témakörök a szülészeti-nőgyógyászati és határterületi (gyermeknőgyógyászat, urogynaecologia, radiológia) ultrahang-diagnosztika szinte teljes vertikumát felölelik. A tudományos programot a korábbi hagyományokat megőrizve továbbra is egy plenáris szekcióba rendezve foglaljuk össze referátumok, kapcsolódó előadások és elektronikus poszterek formájában.

A pandémia harmadik hullámának csúcsán őszintén reméljük, hogy szeptemberben lehetőségünk nyílik jelenléti kongresszus megtartására, a szakmai újdonságok személyes diszkussziójára, valamint gazdag társasági és nívós kulturális programok révén az aktív kikapcsolódásra is. Mivel a kongresszus jelenléti formában történő rendezése számunkra prioritás, folyamatosan figyelve a vírushelyzet és a vonatkozó szabályok alakulását, a kollégákat kellő időben fogjuk tájékoztatni, ha kongresszusunkat a jövő évre kellene halasztanunk. A jelenlegi járványügyi adatok alapján megalapozottan vagyunk bizakodóak abban a tekintetben, hogy rendezvényünkre az eredetileg kitűzött időpontban kerülhet sor.

Bár előzetes értesítőben nem szokás említeni, mégis a világjárványra való tekintettel engedjék meg, hogy köszönetünket fejezzük ki a szervezésben résztvevő valamennyi kollégának, a társaság vezetőségének, elnök úrnak, valamint a CongressLine Kft-nek az eddigi szűntelen bíztatásért és támogatásért a 2021 szeptemberi konferencia sikeres megrendezése reményében.
Szeretettel várjuk Pécsre a Társaság csaknem másfélezer regisztrált tagját, kedves Mindnyájukat!

Pécs, 2021. április

Tisztelettel,

Prof. Dr. Koppán Miklós Dr. Vizer Miklós
a kongresszus elnöke a szervező és tudományos bizottság elnöke